Age of Empires I.
Ensemble Studios megalapítása után 1997-ben adták ki a sorozat első részét. A játék a Genie motorra épült, ami a XX. században egy komoly grafikus motornak számított. A játék annyira nem vonzotta a moddereket, mivel ugyan volt beépített pályakészítő, élvezhető és egyedi kampányt vagy modot még nem lehetett vele készíteni. Az Age of Empires első része mégis sikeres játék volt, hiszen több százezer példányt adtak el. (Ez később több millióssá növekedett.) A sikert látván a cég 1998-ban kiadott egy kiegészítőt Age of Empires: The Rise of Rome néven, ami kibővítette az alapjáték mind singe-player, mind multi-player, mind pályakészítés terén. Bár a pályakészítő kapott sok új hasznos funkciót és újítást, mégsem készült sok nagyszerű alkotás. Igaz, ekkor még nem a modder réteget célozták meg a készítők, így az ő álmaik csak a sorozat későbbi részeiben fognak teljesülni.
Age of Empires II.
1999 végén egy új fordulóponthoz ért a sorozat, ami az Age of Empires II. nevet viseli. A sorozat második része a régi, de nagyban továbbfejlesztett Genie motor alatt készült. A számos újítások közt egy kibővített pályaszerkesztőt is találunk, ami már lehetővé tette a moddereknek, hogy igényesebb munkát készítsenek. Ennek köszönhetően 2000-ben az Ensemble Studios elkészítette az első kiegészítőt a játékhoz, ami nem más, mint a Age of Empires II: The Conquerors. A számos modok és kampányok közül kiemelnék párat (fontos, hogy a kiegészítő is kell hozzájuk):
Age of Chivalry: Hegemony (2008) - Happertesch
Folytatódnak Európában a véres harcok, most már több királysággal és fejedelemséggel. A XII.-XV. század között játszódó modban egyedül magadra számíthatsz, mivel mindenki terjeszkedni akar. A meglévő frakciók, épületek, technológiák, egységek mellé kapunk újakat, aminek köszönhetően sokkal valóság hűbb lett a játék. Ezenkívül új, kidolgozott pályákat is tartalmaz a mod, amiket akár multi-playerben is lehet játszani.
Rome at War (2001) - Wildfire Games
A rómaiakat (vagy éppen az ellenségeit) vezetve kell győzelemre vinni népünket. Fő feladat győzelmet aratni ellenségeink felett és meghódítani egész Európa nyugati és déli tartományait és a Földközi-tenger partvidékét. A háborúba görögök is csatlakoztak, akik eldönthetik, hogy melyik oldalt támogatják. Vajon lesz még egy olyan erős ember a történelemben, mint Caesar és Augustus császárok voltak, akik egy birodalmat építettek fel? Számos új egység, épületek és frakciók garantálják a hosszú harcokat, akár multi-playeren is. Mod Pack Studio Lite 2.0 vagy nagyobb verziószám is szükséges hozzá.
Age of Empires III.
Öt év várakozás után 2005-ben végre megjelent a sorozat harmadik és egyben utolsó része, amit az Ensemble Studios fejlesztett. A legújabb AoE rész teljesen új köntöst kapott, hála a Havok physics-nek. A milliós eladásoknak hála, a szokásos egy kiegészítő helyett kettőt (Age of Empires III: The Warchiefs - (2006) és Age of Empires III: The Asian Dynasties - (2007)) adtak ki a fejlesztők, ezzel is tovább népszerűsítve az Age of Empires sorozatot. A rengeteg újításnak és a már tökéletes pályaszerkesztőnek köszönhetően a modder réteg tagjainak százait vonzotta. Több díj bezsebelése mellett megnyerte a "2005 legjobb RTS-e" címet. Íme néhány népszerű mod:
Age of Empires III The Forgotten Empires (2010) - Global No Rush Community
Nyolc új nemzet és frakció csatlakozott a meglévő hódítók mellé, így már összesen huszonnégy fél sorakozott fel a terjeszkedésre. Egyedül senki sem lenne képes megnyerni a háborút, ezért hat laza érdekszövetség jött létre a harcoló felek között, minden szövetségben négy nemzet van. A modban a nagy és kidolgozott pályáknak hála több játékos is elfér, így a csapatmunka több szerepet kap, hisz e nélkül lehetetlen a győzelem. A csapatmunkán kívül a különböző területi adottságok kihasználása is megfordíthatja a csata kimenetelét. A rengeteg új egység, épület, technológia, stratégiai lehetőség biztosítják, hogy egy hamar nem fogja az ember megunni ezt a modot. A modhoz szükséges a kettő kiegészítő és csak multi-playerben játszható.
The Ancient Age (2010) - TilanusCommodor
Az ókori nagyhatalmak (Karthágó, Görögország, Római Birodalom, Perzsa Birodalom, Kelta Birodalom) között újra kiéleződtek az ellentétek. Jelenleg a mod alpha állapotban van, de a készítők jól haladnak és sok izgalmas és egészen különleges újításokat fognak beletenni a játékba, ami más modokban eddig még nem voltak tapasztalhatók. Ilyen például a kémek és bérgyilkosok alkalmazása, új gazdasági egységek (Ilyen például a tudósok, rabszolgák, férfi és női polgárok.) kiképzése. Ezenkívül a szokásos új egységek, épületek, technológiák, kártyák, pályák mellé kampányokat és multi-player lehetőséget is kapunk. A készítők az Age of Empires első részének megunhatatlan hangulatát próbálják elérni, ami nagyon közel jár már hozzá.
War of the Triple Alliance (2009) - DayoftheNinja
A hármas szövetség háborúja 1864 és 1870 között zajlódott Dél-Amerikában. Argentína, Uruguay és Brazília szövetkezett a támadó Paraguay ellen. A háború oka Francisco Solano López Paraguay miniszterelnökének túl agresszív politikája volt, ugyanis López el akarta foglalni La Plata-medencét, ami körülbelül 4 millió négyzetkilométernyi területet jelentett volna. (Ez nagyjából egész Argentína, Brazília, Bolívia, Uruguay és Paraguay területét érintette volna.) War of the Triple Alliance mod ebbe a háborúba ad betekintést. A négy választható nemzet természetesen csak olyan technológiával, épületekkel és egységekkel rendelkeznek, amikkel a XIX. században rendelkeztek. Az új kártyáknak köszönhetően új bónuszokhoz jutnak az anyaországok. Rengeteg egyedi, közepes méretű pályák biztosítják a megunhatatlan háborút single-playerben és multi-playerben is.
Napoleonic Era (2008) - Napoleonic Era Group
1804-1815 között I. Bonaparte Napóleon császár korszakába csöppenve átélhetjük a hosszú francia hadjárat megpróbáltatásait. A régi nagyhatalmak mellé tíz másik is bekapcsolódik a napóleoni háborúba, így a csatáknak még korán sincs vége. A régi és új nemzetek a franciákhoz csatlakozva vagy éppen ellenük összefogva kell megvívni a háborút. A régi háborús zónákat négy új terület bővíti ki, ezek nem mások, mint Gibraltár, Dél-Afrika, Dánia és Finnország egyes részei. Gépi ellenfeleink tudása tovább lett fejlesztve, így a veteránok is nagy kihívás előtt állnak. Az új egységeken kívül a régi katonáknak egy része teljesen új kinézetet kapott, ezzel is valóság hűbbé téve a játékot. Single-playerben és multi-playerben egyaránt játszható.

Age of Empires Online
2010-t írunk, és a nagy múltú Ensemble Studios csődbe jutása és megszűnése után a cég jelentős része csatlakozott a Robot Entertainment céghez és elkezdte az Age of Empires sorozat következő részének fejlesztését, ami az Age of Empires Online nevet viseli. A legnagyobb újításokat a grafikán és a játékmeneten lehet észrevenni, hiszen az egész játék egy rajzfilmes grafikájú MMORTS-sé változott. A Travianhoz és a Stronghold Kingdomshoz hasonlóan, itt is a nap 24 órájában él, lélegzik és fejlődik pici országunk a többi játékos mellett. Ezenkívül lesznek különböző küldetések is, amik teljesítéséért sok tapasztalatpontokkal és bónuszokkal leszünk gazdagabbak. Ahogy az online játékok egy részében már megtapasztalhattuk, az Age of Empires Online is meg lesz támogatva mindenféle mikro tranzakciós vásárlásokkal. Ez azt jelenti majd, hogy noha a játék ingyenes lesz, egy kis átutalással, vagy paypal fizetéssel mindenféle előnyökhöz juthatunk. Növelhetjük a hadseregünk támadó- és védőerejét, vásárolhatunk különleges egységeket, és olyan eszközöket, amikhez hagyományos játék útján nem juthatunk hozzá. Egyik újítás még a háborúzás lesz, hiszen csak akkor lehet valakit megtámadni, ha az ellenfél is online van. Ennek köszönhetően az embernek nem kell idegeskednie és tíz percenként ránéznie az országára. Mivel ez egy online játék, így nem lesz modolható a játék. Egyedül egy Games For Windows Live accountra van szükségünk a játék letöltéséhez és játszásához.

írta: Shephard
1859 Megtekintés | Utolsó frissítés: 2010. december 4.