A Half-Life sorozat 1999-ben látta meg a napvilágot a Valve-nek köszönhetően, azóta több száz dijat tudhat magáénak, köztük természetesen több az év játéka dijat is. Minden idők talán legsikeresebbnek mondható FPS játéka, amely azóta is folyamatosan én köszönhetően a könnyű MOD-olhatóságának illetve a HL sorozat legújabb részeinek. A Half-Life 2 vagyis a Half-Life második részére több mint 5 évet kellet várni de bátran mondhatjuk megérte, hiszen a játék a teljesen új motorjának köszönhetően az előző rész sikereire törté és tovább vitte a HalfLife széria minőségét. A Half-Life 2 után nem a Half-Life 3 következett, hanem a cég úgy döntött epizódokat ad ki a játékhoz Half-Life 2 Episode 1 Half-Life 2 Episode 2 és Half-Life 2 Episode 3 néven majd csak ezután érkezik a legújabb HL rész, ami már a hármas számot fogja viselni. A TOTALHL.HU az ország legaktívabb és Half-Life rajongói oldala, ahol a HL szérián túl a legújabb modifikációkról ingyenesen letölthető játékokról és érdekességekről is olvashatnak a látogatók. A TOTALHL a TotalGaming portálcsoport tagja. Eddigi verziók:
Egy hónappal ezelőtt került kihirdetésre egy pályázat, amelyre olyan csapatok jelentkezhettek, akiknek még nincs honlapjuk, de szerettek volna. A pályázat nyertesei megvannak és az Arox Design nekifog, hogy elkészítse a következő csapatok honlapját:
sNOék (Easy-Quest MultiGaming) ők is bekerültek, és csinálnak nekik honlapot, mondták az aroxdesignek, hogy kb. ilyen honlapnak örülnének : http://ignition5.org/ Ez annyira nem nagy szám honlap, főleg hogy WebSPELL motorra kell designelni. 1-2napos munkával simán megcsinálható (igaz, én nem tudnám megcsinálni meg PS-hez hülye vagyok, viszont akik WebDesignel foglalkoznak, azoknak nem tart sokáig) Erre az Arox küld nekik egy ilyet: http://img19.imageshack.us/img19/3941/webeu.jpg Azt hittem lehányom a monitort, ennél még én is jobbat csinálok paintel. :D:D:D Na de persze reklámnak "jó lett volna" viszont szerintem ezek után, főleg látván a referenciákat, nem sok mindenki fog hozzájuk fordulni honlap ügyben.
Én csak annyit fűznék a dologhoz, hogy az rendben van hogy ingyen volt, de én soha nem csinálnék olyan weboldalt senkinek amit én sem használnék, márpedig a pl:eQ'-s oldal az egy f*s és nem hiszem hogy használnák a sajátjuknak.:)Ha a Lan is iylen színvonalú lesz akkor "sokan" el fognak menni.Megjegyzem ez erőltetett sokan volt:D
február 4, csütörtök 19:54
Én csak annyit fűznék a dologhoz, hogy az rendben van hogy ingyen volt, de én soha nem csinálnék olyan weboldalt senkinek amit én sem használnék, márpedig a pl:eQ'-s oldal az egy f*s és nem hiszem hogy használnák a sajátjuknak.:)Ha alan is iylen színvonalú lesz akkor "sokan" el fognak menni.Megjegyzem ez erőltetett sokan volt:D
Még szép! Amúgy meg csak beteg vagyok kicsit :) . Komolyra véve, én csak az ingyen dolog miatt védem a srácokat, totál tisztába vagyok a minőségével ettől még.
sNOék (Easy-Quest MultiGaming) ők is bekerültek, és csinálnak nekik honlapot, mondták az aroxdesignek, hogy kb. ilyen honlapnak örülnének : http://ignition5.org/ Ez annyira nem nagy szám honlap, főleg hogy WebSPELL motorra kell designelni. 1-2napos munkával simán megcsinálható (igaz, én nem tudnám megcsinálni meg PS-hez hülye vagyok, viszont akik WebDesignel foglalkoznak, azoknak nem tart sokáig) Erre az Arox küld nekik egy ilyet: http://img19.imageshack.us/img19/3941/webeu.jpg Azt hittem lehányom a monitort, ennél még én is jobbat csinálok paintel. :D:D:D Na de persze reklámnak "jó lett volna" viszont szerintem ezek után, főleg látván a referenciákat, nem sok mindenki fog hozzájuk fordulni honlap ügyben.
No igen.. ez a kép... hááátt...... Sok mindenről árulkodik.. :D
mindegy csak lejáratják magukat ezekkel az okádék munkákkal.. xd
Ez pontosan így van. :)
pend1x@eq-clan.com: Azt vedd figyelembe, hogy biztos lenne olyan akinek tetszene amit 2óra alatt összedobsz, lehet már annak örülne h valaki a fragjeiből összevágnál valamit zenére.
hát jah ennyi erővel én is kirakatom magam hogy fragmovie készítő vagyok és kihírdetek egy pályázatot. A nyertesnek odanyomok egy 1-2 óra alatt összecsapott valamit, DE nem szólhat egy szót sem hiszen ingyen volt! És végülis nem én járnék jól hogy jó pár ezer ember látja a reklámot:)
Persze reklám volt. De a reklámnak hosszú távon csak akkor van értéke, ha amit reklámozunk az valóban jó. Ha nem az úgyis kiderül, és az embereket úgyse fogja érdekelni. Ők felajánlottak valamit amit meg is csináltak volna, tehát munkát fektettek volna az egészbe. Tehát azért ez több mint ingyen reklám, mert van mögötte egy ingyenes ajánlat, ami most tökmindegy mennyire színvonalas vagy sem. Egyébként pedig ajánlom megnézésre a blogokat, hogy mi megy ott. Mindenki ott árulja a cuccait, mint valami aproneten, meg reklámozzák magukat. Tehát simán megfér szerintem egy ilyen reklám itt az oldalon, pláne, hogy a srácok tleg csináltak volna valamit ingyen. Lehet, hogy nekem/neked/nektek ez nem színvonal, de sok srácnak meg az, és sokuknak egy webspell ingyé bőven elég lenne. Annyi volt a bibi, hogy nem néztetek utánuk mielőtt jelentkeztetek, és utólag derült ki, hogy nem ti vagytok a célcsoport. Ezért nem kell senkit leszólni, megesik.
Egyébként pedig ide valóban illik az, hogy lehet utánuk csinálni. Tessék valamit amibe munkát fektetsz fölajánlani másoknak ingyen!
ha pályázatot nyerek csináld már olyanra amilyenre én akarom, azért nyeremény mert nem fizetek érte.. máskor kedvezménynek írjátok ki.. "hosszú távon csak akkor van értéke, ha amit reklámozunk" akkor viszont bevágódnék 3 ingyen munkával, nem ilyen ocsmányságokkal szurnám ki a nyertesek szemét mint amit moon linkelt
január 31, vasárnap 12:46
ha pályázatot nyerek csináld már olyanra amilyenre én akarom, azért nyeremény mert nem fizetek érte.. máskor ne kedvezménynek írjátok ki.. "hosszú távon csak akkor van értéke, ha amit reklámozunk" akkor viszont bevágódnék 3 ingyen munkával, nem ilyen ocsmányságokkal szurnám ki a nyertesek szemét mint amit moon linkelt
sNOék (Easy-Quest MultiGaming) ők is bekerültek, és csinálnak nekik honlapot, mondták az aroxdesignek, hogy kb. ilyen honlapnak örülnének : http://ignition5.org/ Ez annyira nem nagy szám honlap, főleg hogy WebSPELL motorra kell designelni. 1-2napos munkával simán megcsinálható (igaz, én nem tudnám megcsinálni meg PS-hez hülye vagyok, viszont akik WebDesignel foglalkoznak, azoknak nem tart sokáig) Erre az Arox küld nekik egy ilyet: http://img19.imageshack.us/img19/3941/webeu.jpg Azt hittem lehányom a monitort, ennél még én is jobbat csinálok paintel. :D:D:D Na de persze reklámnak "jó lett volna" viszont szerintem ezek után, főleg látván a referenciákat, nem sok mindenki fog hozzájuk fordulni honlap ügyben.
én adtam be az amazing clanos pályázatot és mi is nyertünk, nekem konkrétan nem volt vele bajom mivel nekünk nem volt előtte honlapunk így ez is tökéletes lesz, mivel nincsenek céljaim az oldalammal és pl én nem áldoztam volna arra a szabadidőm , még ha 2 óra sem , hogy egy iennek neki áljak és megcsináljam
január 31, vasárnap 10:00
én adtam be az amazing clanos pályázatot és mi is nyertünk, nekem konkrétan nem volt vele bajom mivel nekünk nem volt előtte honlapunk így ez is tökéletes lesz, mivel nincsenek céljaim az oldalammal, de pl én nem áldoztam volna arra a szabadidőm , még ha 2 óra sem , hogy egy iennek neki áljakés megcsináljam
nehogy már sajnáljuk őket ez az egész csak egy szánalmas ingyen reklám volt...
Persze reklám volt. De a reklámnak hosszú távon csak akkor van értéke, ha amit reklámozunk az valóban jó. Ha nem az úgyis kiderül, és az embereket úgyse fogja érdekelni. Ők felajánlottak valamit amit meg is csináltak volna, tehát munkát fektettek volna az egészbe. Tehát azért ez több mint ingyen reklám, mert van mögötte egy ingyenes ajánlat, ami most tökmindegy mennyire színvonalas vagy sem. Egyébként pedig ajánlom megnézésre a blogokat, hogy mi megy ott. Mindenki ott árulja a cuccait, mint valami aproneten, meg reklámozzák magukat. Tehát simán megfér szerintem egy ilyen reklám itt az oldalon, pláne, hogy a srácok tleg csináltak volna valamit ingyen. Lehet, hogy nekem/neked/nektek ez nem színvonal, de sok srácnak meg az, és sokuknak egy webspell ingyé bőven elég lenne. Annyi volt a bibi, hogy nem néztetek utánuk mielőtt jelentkeztetek, és utólag derült ki, hogy nem ti vagytok a célcsoport. Ezért nem kell senkit leszólni, megesik.
Egyébként pedig ide valóban illik az, hogy lehet utánuk csinálni. Tessék valamit amibe munkát fektetsz fölajánlani másoknak ingyen!
kik ezek omg? hááát..:) na mind1. A csapat az én tudtom nélkül jelentkezett erre a pályázatra. Ekkor még nem tudta senki mi fog ránk várni, még mielőtt valaki itt feszítene látogasson el ennek a design studiónak az oldalára: http://arox-design.net/ és nézzen körül a referenciák között. Ha valaki kicsit is ért photoshophoz egy ilyen szintü munkát(ha nem jobbat) 1-2 óra alatt összedob. Nos mi felkerestük őket hogy mégis legyen valami javaslat hogy hogyan nézzen ki a web, erre azt válaszolták hogy a nyeremény csak "design"-t jelent ami egy sima alap motorra épülő webspelles rendszer amit ugyebár bárhonnan leszedhetünk ingyen. Ha mást szeretnénk az már 15.000 Ft-ba kerülne. Nos azzal tisztában vagyok hogy ez egy kurva nagy reklám volt hogy meghírdették ezt a pályázatot, de ilyen munkákért mégis ki fog fizetni???? na ennyi lett volna és az EOD valamint mi is inkább visszamondtuk az ajánlatot mert siralmasan nézett ki amit csináltak.... hát ez magyarország 2010-ben:)
Már mikor meghirdették a pályázatot lehetett tudni milyen oldaluk van és milyen referenciáik tehát nem árultak zsákbamacskát. Ingyen pedig nem tudom mit vártál egy webspelles rendszeren kívül ami a Mo.-n lévő klánok 80%-ának doszt elég. 15 ezer forint még elmondom egy igen baráti ár, ennyiért sokan le se ülnek weblapozni. Egyébként meg a többi ingyenes rendszer (Drupal, Joomla, e107 stb) is ingyenes mégis több százezret lehet velük keresni simán. A webspell persze ezeknek nem igen csokolhat kezet sem, de sztem egy egyedi profin kivitelezett webspelles oldalért is el lehet kérni mondjuk 40-50 ezret, persze abban már minden benne van. Mielőtt jelentkeztetek a pályázatra meg kellett volna nézni milyen munkáik vannak, és ennek tükrében dönteni. Igen az oldaluk szar és nem igen értenek a témához elsőr ránzés alapján, és igen ez jó reklám volt nekik, DE mindenki előtt ott a lehetőség. Ők legalább ajánlottak valamit ingyen. És ez a mai Mo.-n azért egy biccentést megérdemel, függetlenül attól, hogy hogy dolgoznak.
kik ezek omg? hááát..:) na mind1. A csapat az én tudtom nélkül jelentkezett erre a pályázatra. Ekkor még nem tudta senki mi fog ránk várni, még mielőtt valaki itt feszítene látogasson el ennek a design studiónak az oldalára: http://arox-design.net/ és nézzen körül a referenciák között. Ha valaki kicsit is ért photoshophoz egy ilyen szintü munkát(ha nem jobbat) 1-2 óra alatt összedob. Nos mi felkerestük őket hogy mégis legyen valami javaslat hogy hogyan nézzen ki a web, erre azt válaszolták hogy a nyeremény csak "design"-t jelent ami egy sima alap motorra épülő webspelles rendszer amit ugyebár bárhonnan leszedhetünk ingyen. Ha mást szeretnénk az már 15.000 Ft-ba kerülne. Nos azzal tisztában vagyok hogy ez egy kurva nagy reklám volt hogy meghírdették ezt a pályázatot, de ilyen munkákért mégis ki fog fizetni???? na ennyi lett volna és az EOD valamint mi is inkább visszamondtuk az ajánlatot mert siralmasan nézett ki amit csináltak.... hát ez magyarország 2010-ben:)
január 30, szombat 12:46
kik ezek omg? hááát..:) na mind1. A csapat az én tudtom nélkül jelentkezett erre a pályázatra. Ekkora még nem tudta senki mi fog ránk várni, még mielőtt valaki itt feszítene látogasson el ennek a design studiónak az oldalára: http://arox-design.net/ és nézzen körül a referenciák között. Ha valaki kicsit is ért photoshophoz egy ilyen szintü munkát(ha nem jobbat) 1-2 óra alatt összedob. Nos mi felkerestük őket hogy mégis legyen valami javaslat hogy hogyan nézzen ki a web, erre azt válaszolták hogy a nyeremény csak "design"-t jelent ami egy sima alap motorra épülő webspelles rendszer amit ugyebár bárhonnan leszedhetünk ingyen. Ha mást szeretnénk az már 15.000 Ft-ba kerülne. Nos azzal tisztában vagyok hogy ez egy kurva nagy reklám volt hogy meghírdették ezt a pályázatot, de ilyen munkákért mégis ki fog fizetni???? na ennyi lett volna és az EOD valamint mi is inkább visszamondtuk az ajánlatot mert siralmasan nézett ki amit csináltak.... hát ez magyarország 2010-ben:)
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!