A Half-Life sorozat 1999-ben látta meg a napvilágot a Valve-nek köszönhetően, azóta több száz dijat tudhat magáénak, köztük természetesen több az év játéka dijat is. Minden idők talán legsikeresebbnek mondható FPS játéka, amely azóta is folyamatosan én köszönhetően a könnyű MOD-olhatóságának illetve a HL sorozat legújabb részeinek. A Half-Life 2 vagyis a Half-Life második részére több mint 5 évet kellet várni de bátran mondhatjuk megérte, hiszen a játék a teljesen új motorjának köszönhetően az előző rész sikereire törté és tovább vitte a HalfLife széria minőségét. A Half-Life 2 után nem a Half-Life 3 következett, hanem a cég úgy döntött epizódokat ad ki a játékhoz Half-Life 2 Episode 1 Half-Life 2 Episode 2 és Half-Life 2 Episode 3 néven majd csak ezután érkezik a legújabb HL rész, ami már a hármas számot fogja viselni. A TOTALHL.HU az ország legaktívabb és Half-Life rajongói oldala, ahol a HL szérián túl a legújabb modifikációkról ingyenesen letölthető játékokról és érdekességekről is olvashatnak a látogatók. A TOTALHL a TotalGaming portálcsoport tagja. Eddigi verziók:
"Az akciós ár kizárólag a TotalGaming Kft. és a Tigra Kft. által közösen
itt értékesített termékekre vonatkozik! CCE:SA3650N0001HU | Kérjük a
megrendelő form mezőit hiánytalanul kitölteni. A megrendelés után
kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot. Fujitsu szervízpartnereit itt
érheti el. Az akció a készlet erejéig vagy annak visszavonásáig
érvényes. Amennyiben postai szállítást és ÁFA-s számlát kér kérjük
jelezze a megrendelésen szereplő e-mailcímre. | Személyes átvételi
lehetőség: Tigra Computers, 1115.Budapest, Bartók Béla u. 105 - 113."
A kérdés alant de berakom ujra: "Egyébként mielőtt valaki kitölti a megrendelési infókat igazán
kiírhatnátok hogy az adatok védelmével hogy is állunk, hogy azokat ki
kapja meg közvetlen a Tigra vagy ti, mert nem mindegy ám, hogy nevet
címet teloszámot kinek ad ki az ember azért."
Ha az ember adatokat ad meg illik ha nem kötelező kitenni, egy adatkezelési szabályzatot. Lévén a Tigra nem kisker amennyire néztem az oldalukat (http://www.tigra.hu/). Ez a szitu nem ugyanaz mintha egy kiskertől vennék meg x cuccot csak rajtatok keresztül, hisz a kiskertől közvetlen is megvehetném ugye. Ezért kérdeztem azt amit. A reklámszöveg elképesztő de a lényeges infok nincsenek rendesen leközölve.
Hat a Tigra az ottvolt a BME toveben, gyakran jartunk oda fenymasolni... lehet mar megszunt mint kisker. Hogy ki kapja meg az adatokat, azt nemtudom. De fogd fel ugy, hogy "ahhoz hogy akcios cuccod megvedd, megkell adnod az adatokat, amit a TG es a TIGRA fog megkapni", meg persze ki lehet irni, azt a 54 szabalyt, de az max a jogaszoknak es a trolloknak lesz jo.
milyen adatkezelesi szabalyzatot keresel? az "aprobetus" reszben az oldal aljan: ottvan, hogy Tigra Kft vegzi a dolgokat. Annyi hogy az akcio cucc csak a TG keresztul rendelheto.
"Az akciós ár kizárólag a TotalGaming Kft. és a Tigra Kft. által közösen
itt értékesített termékekre vonatkozik! CCE:SA3650N0001HU | Kérjük a
megrendelő form mezőit hiánytalanul kitölteni. A megrendelés után
kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot. Fujitsu szervízpartnereit itt
érheti el. Az akció a készlet erejéig vagy annak visszavonásáig
érvényes. Amennyiben postai szállítást és ÁFA-s számlát kér kérjük
jelezze a megrendelésen szereplő e-mailcímre. | Személyes átvételi
lehetőség: Tigra Computers, 1115.Budapest, Bartók Béla u. 105 - 113."
A kérdés alant de berakom ujra: "Egyébként mielőtt valaki kitölti a megrendelési infókat igazán
kiírhatnátok hogy az adatok védelmével hogy is állunk, hogy azokat ki
kapja meg közvetlen a Tigra vagy ti, mert nem mindegy ám, hogy nevet
címet teloszámot kinek ad ki az ember azért."
Ha az ember adatokat ad meg illik ha nem kötelező kitenni, egy adatkezelési szabályzatot. Lévén a Tigra nem kisker amennyire néztem az oldalukat (http://www.tigra.hu/). Ez a szitu nem ugyanaz mintha egy kiskertől vennék meg x cuccot csak rajtatok keresztül, hisz a kiskertől közvetlen is megvehetném ugye. Ezért kérdeztem azt amit. A reklámszöveg elképesztő de a lényeges infok nincsenek rendesen leközölve.
Photohall megbízható korrekt bolt és olcsóbb. Plusz kérdeztem alant, hogy az adatkezlési dolgokkal hogy áll a TG? Azóta se válaszolt senki. Szóval hagyjuk ezt az értetek van dumát mert nem igaz. Ha mondjuk 170 lenne és normálisan kinnt lenne az adatkezelési szabályzat akkor inkább lehetne ezt mondani. Így nem.
milyen adatkezelesi szabalyzatot keresel? az "aprobetus" reszben az oldal aljan: ottvan, hogy Tigra Kft vegzi a dolgokat. Annyi hogy az akcio cucc csak a TG keresztul rendelheto.
Akinek tetszik és van rá pénze megveszi, akinek nincs az meg nem. A Totalgaming meg majd eldönti, hogy mit rak ki hírként és mit nem. Egy ilyen gépet ilyen árban máshol nem nagyon kapsz, szóval ez is csak értetek van.
Photohall megbízható korrekt bolt és olcsóbb. Plusz kérdeztem alant, hogy az adatkezlési dolgokkal hogy áll a TG? Azóta se válaszolt senki. Szóval hagyjuk ezt az értetek van dumát mert nem igaz. Ha mondjuk 170 lenne és normálisan kinnt lenne az adatkezelési szabályzat akkor inkább lehetne ezt mondani. Így nem.
Akinek tetszik és van rá pénze megveszi, akinek nincs az meg nem. A Totalgaming meg majd eldönti, hogy mit rak ki hírként és mit nem. Egy ilyen gépet ilyen árban máshol nem nagyon kapsz, szóval ez is csak értetek van.
nem szeressük a fudzsitszúúút :) de kinek mi - nekem csak MSI jön be - igaz első MSI laptopomat 3 hét alatt hazavágtam "CoD4 ezés közben egy jól írányzott ütéssel" az alaplapja kissé megtört - odas 200.ropiévettem akkoriban EX600 volt - vártam 1 évet közben összeraktam egy asztalit félig gémmer fél server gépet :) Ismét vettem egy laptopot MSI GX723 at - 260.ért - így kockulhatok magamellen is dejóóó :)
Jah és még mielött nem apuci - nem anyuci dobja alám - hanem magam keresem meg :)
De aki teheti vegye meg - lehet nem a legolcsóbb - mert ugye elég nagy a kínálat az ár is így változó...
de MI A GECIÉRT vegyek 13as laptopot amikor 17-es van ennél olcsóbban más gyártótól?
ha meg csak netezgetni akarnék a suliban, egy kávézóban vagy akárhol akkor így 2010 táján csak egy iphonet vennék bazdmeg, nem ilyen maradi szarságokat
nagyon felbaszó hogy reklámoztok pofátlanul, és még ide raideltek is kommentekben védeni ezt a szarságot ti totálfailek
TE sem gondolkodsz, látom...
Ennél a laptopnál nem a 13.3 miatt ennyi az ára, hanem mert tartalmazza a graphic boostert, ami kb 50-60 ezer lehet külön, sztem, igaz, only amilo gépekhez kompatibilis..
Szóval whine off.
De azért kiváncsi lennék az LCD frissítésére, 8ms-es? Mert ja, game szempontjából jobb a 4ms-es külső LCD, 17-24 collig.
Am kár, hogy nem kompatibilis bármely laptoppal, én is vettem volna már külön egy ilyen graphic booster-t, 4500HD-s a laptopom vga-ja, 128 mega dedicated ram (Toshiba, mint már írtam), de azért egy ilyen graphic "konzol" a laptopokhoz kellene, és nem kellene mindig új laptopot venni.
Ha lehetne, akkor lenne maga a laptop only a "beviteli konzol", a megjelenítés menne egy faja külső LCD-n, a vga meg ott csücsülne szintén külön "graphic console"-ként. Tovább is "élne" a laptop, mert a gépen belül nem melegedne annyira minden, mert szinte minden _kint_ történne.
október 26, hétfő 18:12
TE sem gondolkodsz, látom...
Ennél a laptopnál nem a 13.3 miatt ennyi az ára, hanem mert tartalmazza a graphic boostert, ami kb 50-60 ezer lehet külön, sztem, igaz, only amilo gépekhez kompatibilis..
Szóval whine off.
De azért kiváncsi lennék az LCD frissítésére, 8ms-es? Mert ja, game szempontjából jobb a 4ms-es külső LCD, 17-24 collig.
Am kár, hogy nem kompatibilis bármely laptoppal, én is vettem volna már külön egy ilyen graphic booster-t, 4500HD-s a laptopom vga-ja, 128 mega dedicated ram (Toshiba, mint már írtam), de azért egy ilyen graphic "konzol" a laptopokhoz kellene, és nem kellene mindig új laptopot venni.
Most csak 200... ja ok. Azthiszem egyet kell értenem a támadó szándékú postokkal -.-'
Fahren
húzz egy számot
Vendég felhasználó
43
október 26, hétfő 04:08
Válasz Elbandi #42 üzenetére
ugy magyarazta ki arpi... ize Dud, hogy ez egy kicsi notebook: berakod a torikonyv es a matekfuzet koze a taskadba, vagy ha beulsz egy kavezoba, akkor ott is el tudod olvasni a leveld, vagy nezni a TG-t ;). Aztan ha hazamesz, radugod a kedvenc bill/egered, ezt a kulso ize, ami a 19" monitorodon jeleniti meg a cs-t, es mehet a game.
de MI A GECIÉRT vegyek 13as laptopot amikor 17-es van ennél olcsóbban más gyártótól?
ha meg csak netezgetni akarnék a suliban, egy kávézóban vagy akárhol akkor így 2010 táján csak egy iphonet vennék bazdmeg, nem ilyen maradi szarságokat
nagyon felbaszó hogy reklámoztok pofátlanul, és még ide raideltek is kommentekben védeni ezt a szarságot ti totálfailek
ugy magyarazta ki arpi... ize Dud, hogy ez egy kicsi notebook: berakod a torikonyv es a matekfuzet koze a taskadba, vagy ha beulsz egy kavezoba, akkor ott is el tudod olvasni a leveld, vagy nezni a TG-t ;). Aztan ha hazamesz, radugod a kedvenc bill/egered, ezt a kulso ize, ami a 19" monitorodon jeleniti meg a cs-t, es mehet a game.
TOSHIBA nekem is volt, 7600GT -vel, semmi bajom nem volt vele! Anyaga is jó, nem melegszik túl, és stabil is (Bár ez OS-tól is függ).
Amúgy Fujim is volt, ATi X1800 256/256 Mobil VGA-val, és azzal sem volt semmi gond, pedig a Fujiról sok rosszat hallottam. :) Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindig kell hinni a pletykáknak, inkább megkell tapasztalni.
Pff én azért másra gondoltam de ti tudjátok" kedves" Totalgaming nem erre számitotam.Suliba laptop hazafelé meg elveszik töle:)de mindegy ez az én kis magán véleményem.
Akkor te ilyen cingár legény lehetsz. Egyébként a Photohallnál rövid akcio miatt kényszerűokokból adják annyiért amennyiért úgy tudom. Itt pedig ennyi és ennyi is lesz. No ennyi akinek kell kell akinek nem nem.
Mellesleg énis sokáig toltam ennél azért "rosszabb" laptoppal de nem nagyon volt vele gond.
Pff én azért másra gondoltam de ti tudjátok" kedves" Totalgaming nem erre számitotam.Suliba laptop hazafelé meg elveszik töle:)de mindegy ez az én kis magán véleményem.
HP mint minőségi cucc, ez sirva röhögős kategória. A DELL és az IBM valóban megbizható, korrekt márkák, de hasonló árban ilyen teljesitményt egyiknél sem kapsz.
Igazad van és itt meg is bukik a kompromisszum nélküli duma. :) A HP-kal nekem még nem volt rossz tapasztalatom pedig nyomkodtam már párat, bár az újabbak már nem tűnnek olyan jó minőségűnek mint a régiek, de lehet csak én látom így. Úgy gondolom mind supportban mindminőségben azért még bőven a FuSi előtt járnak, de a Dell/Lenovo páros mögött. Aztán valahol ott a Toshiba is még a környéken.
Egyébként ez a laptopos gaming-et én próbáltam bevezetni anno az Addict idejében, ill. onanntól láttam, hogy egyre több játékosnak laptopja volt-van, mert akkor romlott el az asztali gépem, de akkor kaptam egy - akkor új - laptopot, és onnantól azzal nyomtam a CoD2-őt, amíg még játszottam vele, pirlo@laptop skill volt a fun nevem. :)
Azóta is laptopom van, de jobb, igaz Vistás, de stabil, mint állat, meg most CoD5- megy rajta, de igaz nincs rajta 250 fps, meg én sose voltam only fps gémer, mint sokan, akik mindig mielőtt lőnek ugranak, mint a nyuszik... xD
Meg én 15.5-ösön nyomom, de néha kiviszem a jó kis LCD-re.
De az a 13.3-as méret az lol, nem ám kvarcjátékkal akartok játszani? :)
(Ha egyátalán tudja valaki itt, mi is az a kvarcjáték.)
Ezzel a laptoppal ott fent a kis kijelzővel sose mennék laptop-lanra, szemműtét lenne a vége. :)
október 24, szombat 11:11
Egyébként ez a laptopos gaming-et én próbáltam bevezetni anno az Addict idejében, ill. onanntól láttam, hogy egyre több játékosnak laptopja volt-van, mert akkor romlott el az asztali gépem, de akkor kaptam egy - akkor új - laptopot, és onnantól azzal nyomtam a CoD2-őt, amíg még játszottam vele, pirlo@laptop skill volt a fun nevem. :)
Azóta is laptopom van, de jobb, igaz Vistás, de stabil, mint állat, meg most CoD5- megy rajta, de igaz nincs rajta 250 fps, meg én sose voltam only fps gémer, mint sokan, akik mindig mielőtt lőnek ugranak, mint a nyuszik... xD
De az a 13.3-as méret az lol, nem ám kvarcjátékkal akartok játszani? :)
(Ha egyátalán tudja valaki itt, mi is az a kvarcjáték.)
ugyanmar.. 1. FUSI akkor se kellene, ha ingyen adnak. 2. ez a gep jatekra nagyon gyenge. akkor mar inkabb ez http://www.asusnotebook.hu/notebook/ASUS_K70IO-TY015L jovoheten meg is veszem :>
Egyébként meg elég kammer szöveget toltatok ki hozzá.. Kompromisszum nélkül mi? Persze. :) Egy 17es full gamer notinak is vannak kompromisszumai azért remélem vágjátok. Egyébként pedig én ha már vki notit vesz inkább rábeszélném egy HP-ra Dell-re IBM-re amik jóval minőségibb cuccok és nem feltétlen 1 év garral bökik ki az ember szemét.
Egyébként azthittem, hogy valami komoly dolog lesz bepromózva nem ilyen butik-cucc. Remélem nem fog az oldal elmenni ilyen irányba mert nem tenne jót neki szerintem. Ha akartok csináljatok egy Totalshopot tényleg és egy kis boxban hirdessétek az tényleg célravezetőbb mint ez a módszer. Egyébként mielőtt valaki kitölti a megrendelési infókat igazán kiírhatnátok hogy az adatok védelmével hogy is állunk, hogy azokat ki kapja meg közvetlen a Tigra vagy ti, mert nem mindegy ám, hogy nevet címet teloszámot kinek ad ki az ember azért.
HP mint minőségi cucc, ez sirva röhögős kategória. A DELL és az IBM valóban megbizható, korrekt márkák, de hasonló árban ilyen teljesitményt egyiknél sem kapsz.
Vistás laptopot nem gamereknek találták ki,szerintem. Meg a képernyő is kicsi. Legközelebb kis sárga kínai emberkék fogják azt mondani a Total oldakon h "Ezt nézd meg, Occsó!"? Nem hiszem h a közösség szempontjából előnyös az ilyen hírdetgetés. Tegyétek ki kicsi boxba,de ne hírnek.
nem is tudtam, hogy a villamosmérnököknek is kell olyan gép, amely nagyon komoly 3D-rendelerésre képes... vagy csak bunda van a dologban? :D
Kérlek nem bunda :) ugyanis és nem én választottam de általában ezekkel lehet kezelni a silók (nem atom ) ellátás és termelés irányítását ami elég jól jön amikor menni kell és csinálni nem kell egy 6*2 szekrény előtt ülni egész nap és nézegetni hogy mit is kéne vele csinálni mert valaki szarul csinálta meg. Amúgy sajnos ha kirúgnak le kell adni úgy mint minden mást :( ez elég szomorú mert van jó pár program rajta ami nem futna el az én hétköznapi gépemen.De majd ha megtalálom a Romániai vizsgamunkám elküldöm a képeket mivel ott kérlek 1 csarnoknyi kapcsol szekrényt húztunk be és nem olyat ami 1 lakásban van :)
Egyébként meg elég kammer szöveget toltatok ki hozzá.. Kompromisszum nélkül mi? Persze. :) Egy 17es full gamer notinak is vannak kompromisszumai azért remélem vágjátok. Egyébként pedig én ha már vki notit vesz inkább rábeszélném egy HP-ra Dell-re IBM-re amik jóval minőségibb cuccok és nem feltétlen 1 év garral bökik ki az ember szemét.
Egyébként azthittem, hogy valami komoly dolog lesz bepromózva nem ilyen butik-cucc. Remélem nem fog az oldal elmenni ilyen irányba mert nem tenne jót neki szerintem. Ha akartok csináljatok egy Totalshopot tényleg és egy kis boxban hirdessétek az tényleg célravezetőbb mint ez a módszer. Egyébként mielőtt valaki kitölti a megrendelési infókat igazán kiírhatnátok hogy az adatok védelmével hogy is állunk, hogy azokat ki kapja meg közvetlen a Tigra vagy ti, mert nem mindegy ám, hogy nevet címet teloszámot kinek ad ki az ember azért.
Nem akarok bunkónak villogónak tünni de nekem a melóhely egy Asus G71v-7r009g fizetett ki mert hogy kell a jó gép a munkához :P de persze csak melóban amúgy más gépem is van de ez egy nagyon jó kis gép de ez sem rossz csak spórolni kéne pár hónapot hajrá emberek vásárolni !
nem is tudtam, hogy a villamosmérnököknek is kell olyan gép, amely nagyon komoly 3D-rendelerésre képes... vagy csak bunda van a dologban? :D
Nem akarok bunkónak villogónak tünni de nekem a melóhely egy Asus G71v-7r009g fizetett ki mert hogy kell a jó gép a munkához :P de persze csak melóban amúgy más gépem is van de ez egy nagyon jó kis gép de ez sem rossz csak spórolni kéne pár hónapot hajrá emberek vásárolni !
Vagy egyátalán mire lehet beváltani a g pontokat? Mert sztem pl.erre a laptopra nemigen, a TotalCoD nincs olyan jó "anyagi" helyzetben, hogy nekek pl. 10 százalék kedvezményt adjon..
SZERINTEM.
Amúgy tényleg jó ár, akkor én milyen laptopot fogok kapni, mert én 300000-ért kapom! :P :)

Lehet találgatni hehe.
október 23, péntek 20:42
mire?
Vagy egyátalán mire lehet beváltani a g pontokat? Mert sztem pl.erre a laptopra nemigen, a TotalCoD nincs olyan jó "anyagi" helyzetben, hogy nekek pl. 10 százalék kedvezményt adjon..
SZERINTEM.
Amúgy tényleg jó ár, akkor én milyet fogok kapni, ha 300000 körül kapom? :P :)
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!